2010. május 15.
Drága Medjugorje gyermekei!
Dicsértessék Jézus és Mária!
1-2010 május másodikán Mirjana havi jelenésben részesült a Kék Keresztnél és a következő üzenetet adta:
„Drága gyermekek! Ma Jó Atyátok hív általam, hogy szeretettel teljes lélekkel induljatok el a lelki úton. Drága gyermekek, teljetek be kegyelemmel, őszintén bánjátok meg bűneiteket, és vágyakozzatok a jóra. Vágyakozzatok azok nevében is, akik nem ismerték meg a jó tökéletességét. Kedvesebbek lesztek Isten előtt. Köszönöm nektek.”
A horvát szavakból duhovni pohod (lelki út) úgy tűnik, hogy a Gospa azt akarja, hogy azonosítsuk magunkat vele látogatása útján, és a többi anyai látogatásában melyet folyamatosan tesz „drága gyermekeihez”. Jelena Vasilj imacsoportjának mondta, hogy ha teljesen átengedjük magunkat neki, akkor mások felismerik az Ő hangját akkor, amikor mi beszélünk. Mária hangja a Szentlelket hordozza! Mária üdvözlete Pünkösd! Ezen meghívás a „lelki útra” egy nagy dolog!
2-Van Magisztériumunk!
Egy haiti zarándok olyan helyzetről számolt be, amivel mi is időnként találkozunk és ami megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Egy párizsi templomban szentgyónáshoz járult. Gyónás alatt elmondta a papnak, hogy gyakran imádkozik a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ezek után a pap kissé elszomorodva mondta: „Hagyja őket békén! A tisztítótűz nem létezik! Ne vesztegesse az idejét ilyen dolgokkal!” Az asszony megütközött az ilyetén való megállapítástól és szerényen válaszolta: „De atya, még szentmise alatt is imádkoznak a papok ezekért a lelkekért!” „Ez csak szertartás.” -válaszolta a pap.
Az asszony elmesélte, hogy nagyon megviselte mindez, mert gyermekként a szülei úgy nevelték, hogy imádkozzon a szegény lelkek szabadulásáért. Aztán egyetlen gyónás alatt minden összeomlott! Azon morfondírozott, hogy a hitét nem építette-e vágyálmokra; hogy hiába imádkozott-e azokért a szegény lelkekért; hogy drága szülei, akiknek annyira erős volt a hitük félrevezették-e. Gyötrődött a kétségek közt, és kereste mire irányuljon imádsága: mit is higgyen?
Végül megbizonyosodott a katolikus hit számos igazságáról és tanításáról: arról, hogy szülei az Egyház igaz hitébe nevelték; arról, hogy a tisztítótűz dogmája az egyházi Magisztérium része; arról, hogy egy pap se tagadhatja a tisztítótűz létét, ha valóban katolikus; és arról, hogy egyértelműen több információra is hivatkozhat a tisztítótüzet illetően, ahogy az a Katolikus Egyház Katekizmusában található.
Mit tehet tehát a hívő, mikor a pap valami olyasmit mond, ami a katolikus hitünkkel ellentétes? Két dolgot:
- Először is tartsuk tiszteletben a papot és ne beszéljünk hozzá névtelenül. Ne ítéljük meg, mert nem tudhatjuk mit tanult a szemináriumban, és hogy esetleg nem lett e ő maga áldozata egy hiányos vagy helytelen tanításnak. A legjobb amit tehetünk az az, hogy imádkozunk érte.
- Másodszor is, legyünk világosak és kérjük meg, hogy egyszerűen azt adja tovább, amit az Egyház mond az adott témában, a saját véleménye helyett - különösen akkor ha az a vélemény az Egyház dogmáját módosítja vagy azzal ellentétes. Valóban, a paphoz azért járulunk, hogy az Ő Egyházának tagjával, Krisztus apostolával találkozzunk, nem pedig azért, hogy személyes véleményt halljunk, ami különbözhet attól függően, hogy melyik pappal beszélünk.
Így elkerüljük azt a bűnt, hogy megítéljük a papot, megőrizzük belső békénket, és nem esünk bele abba a hibába, hogy vakon elhisszük, amit a pap mond, ha ő maga, hadilábon áll az Egyház Magisztériumával.
Ugyanez áll a fiatalok és a szívükben fiatalok (középkorúak) szolgálatára is. Sok jegyespár számol be nekünk arról, hogy a gyónásban a pap azt mondja nekik, hogy a Házasság Szentségének kiszolgáltatása előtti együttélés nem probléma, és hogy járulhatnak az Oltáriszentséghez és más Szentségekhez is. Mekkora hiba! Ez csak egy pap személyes véleménye és teljesen különbözik az Egyház tanításától. Nagyon keserű látni azt, hogy annyi fiatalt vezetnek félre ilyen tanácsokkal, mert a házasság előtti tisztaság fontos jövendőbeli családjuk jó működéséhez. Isten áldását vonza arra!
Nem az a célom, hogy felsoroljam a nehézségeket, amikkel szembe találhatják magukat a hívők az igazság keresésekkor. De ha figyelembe veszem a lelki valóságban egyre terebélyesedő zűrzavart, csak javasolni tudom, hogy minden katolikus alaposan olvassa át a Katolikus Egyház Katekizmusát. (II. János Pál pápa egyik remekműve) Így tudni fogják az Egyház és annak Magisztériuma igaz hitét és közösségben lesznek az apostoli tanítással. Ezen túl erősek lesznek azok veszélyes megközelítéseivel szemben, akik áldozatai a relativizmus lelkületének. A jó ítélőképesség kritériuma mely segíthet bennünket, az az, hogy mindenek felett Isten kedvét keressük-e avagy az emberét. Isten Igéjét nem lehet felhígítani. Az mindennek felett az Élet Igéje.
Adjunk hálát minden papért, akit Ő adott nekünk, különösképpen azokért, akik az apostoloktól kapott igaz hitet tanítják, és akik ma együtt szenvednek az Egyházzal. Buzgón támogassuk őket!
3-Egy igen jó édesanya!
Gyakran az édesanyák a papok ihletői és őrangyalai. Ismerek egy libanoni papot, Labaky atyát, akinek története meglehetősen szokatlan: Újmisés korában az édesanyja az elképzelhető legszebb ostyát ajándékozta neki. Gondosan kézzel készítetett, óriásit, a búzamező aranyló színeiben. Erre ő felkiáltott: „Édesanyám, hol találtál ilyen ostyát?” Akkor az édesanyja elmondta az ostya történetét:
Gyermekként fia bizalmasan feltárta a családjának, hogy érzi Jézus hívását és pap szeretne lenni. Édesanyja nagyon boldog volt és elhatározta, hogy támogatja növekvő hivatástudatát azzal, hogy kisebb-nagyobb áldozatokat ajánl fel Istennek. Imádkozott Istenhez, hogy formálja fiát szent pappá az ő Egyházában.
Azért, hogy megszilárdítsa anyai és lelki támogatását, fogott egy vázát, és minden egyes alkalommal mikor áldozatot hozott Istennek, beledobott egy gabonaszemet. Nem sokkal első miséje előtt, azt mondta magában: 'Megőrlöm ezeket a gabonaszemeket és a liszttel együtt naggyá, lapossá formálom, ami első ostyája lesz.'
És így is lett. Mikor a pap megtudta édesanyja történetét, mélyen megrendült! Krisztus testének minden egyes darabkája, amit papi kezében fog tartani, édesanyja felajánlásából származik! Éveken keresztül meg tudta tartani ezt a drága titkot, csendben feláldozva magát fia papi hivatásáért!
Labaky atya most 70 éves. Eddigi élete messzemenőleg gyümölcsöző! Sok elveszett gyermeket mentett meg, és most a papok képzéséről gondoskodik. Könyvei egyszerűen csodálatosak.
Inspirálja ez a történet az édesanyákat és a papok 'lelki anyaság'-ára ébresszen hivatásokat. Így a szent papok száma megsokszorozódik világunkban!
4-A papok éve
Ebben a hónapban tegyük meg felajánlásunkat Mária Szeplőtelen Szívének, Benedek pápánk május 12.-én Fatimában mondott imája szerint, együtt minden pappal és papért. Azért, hogy mint laikusok mi is imádkozhassuk, néhány szón módosítanunk kell:
„Szeplőtelen Szűzanya, a kegyelem ezen helyén egybehívva, fiad Jézus az Örök Főpap szeretete által, mi, fiak a Fiúban és az Ő papjai, felajánljuk magunkat anyai Szívednek, azért, hogy az Atya akaratát hűségesen teljesítsük.”
„Tudatában vagyunk annak, hogy Jézus nélkül semmi jót sem tehetünk, és csakis Általa, Vele és Benne leszünk a világ számára a megváltás eszközei.”
„Szentlélek Mennyasszonya, nyerd meg nekünk ama felbecsülhetetlen ajándékot, hogy Krisztusban átalakulhassunk. A Lélek ugyanazon ereje által mely beárnyékolt téged, és a Megváltó Édesanyjává tett, add, hogy a Te fiad Krisztus szülessen meg bennünk is.”
„Újuljon meg az Egyház a papok által, akik szentek, papok által, akik annak kegyelméből formálódtak, aki mindent megújít.”
„Irgalom Anyja, a te fiad Jézus volt az, aki arra hívott meg minket, hogy olyanok legyünk, mint ő: a világ világossága és a föld sója.”
„Segíts minket hathatós közbenjárásod által, hogy soha ne végezzük tökéletlenül ezt a magasztos hivatást, ne engedjünk önzőségünknek, a világ csábításának, és a gonosz ravaszságának..”
(lsd. a Vatikán honlapon: http://www.vatican.va/holy_father/benedict_xvi/prayers/documents/hf_ben-xvi_20100512_affidamento-fatima_fr.html )
Legdrágább Gospa, papok Édesanyja, köszönjük szerető pillantásodat, mely gyógyít, felemel és csodálatossá tesz minket! Kérünk, tarts velünk 'lelki utunkon', hogy a Szentlélek sugározzon belőlünk!
Emmánuel nővér+
(fordítva angolból)