2010. április 15.
Drága Medjugorje gyermekei!
Dicsértessék Jézus és Mária!
1- 2010. április másodikán Mirjana a Kék Keresztnél havi jelenésben részesült. A jelenést követően a következő üzenetet osztotta meg velünk:
„Drága gyermekek! Ma különleges módon megáldalak benneteket, és imádkozom azért, hogy visszatérjetek az igaz útra, Fiamhoz, Üdvözítőtökhöz, Megváltótokhoz - aki az örök életet adta nektek. Gondolkodjatok el mindazon ami emberi, mindazon ami nem engedi, hogy kövessétek Fiamat, a múlandó dolgokon, a tökéletlenségeken, korlátokon - és aztán gondoljatok Fiamra, végtelen Isteni hatalmára. Ráhagyatkozás és ima által tegyétek méltóvá testeteket és tökéletesítsétek lelketeket. Legyetek készen, gyermekeim. Köszönöm nektek.”
2- Az, ami pápánkkal „az édes földi Krisztussal” történik (ahogy Szienai Szent Katalin nevezi), az mindannyiunkkal történik! Vele együtt az egész Egyházat támadják. A Gospa elmondja nekünk, hogy hogyan tudjuk a megpróbáltatások számát csökkenteni, sőt azt is, hogy hogyan tudjuk megsemmisíteni a sötétség erőit; imával, böjttel, és persze a bűn visszautasításával. Manapság egyre többen próbálják ezeket gyakorolni. Jó látni a Szentatyát körbevevő hívők együttérzését! Imádkozzunk a gonosztevőkért is, mert ők a szerencsétlenek! Ők azt a gödröt ássák, amibe önmaguk fognak beleesni, ha nem fordulnak Istenhez!
Nagyon nehéz idők járnak, még akkor is, ha hihetetlen áldásokban részesülnek hívők (itt Medjugorjeban nekünk az első helyek jutnak ki) de ennek ellenére az üldözések száma nőhet a jövőben, mert a bűn igen nagy helyet foglal el az emberek szívében! Még az is meglehet, hogy a pápát belső mártíromság gyötri majd és csendbenmaradásra lesz kényszerítve, ki tudja? Az Egyház fokozottan stresszes időszakon megy keresztül, mint ahogy Mesterével és Jegyesével történt a Passió alatt. És mégis, a sötétség ezen ideje nem fog sokáig tartani. A vádlók és árulók nem lesznek sokáig a nyeregben. Bárcsak visszafordulnának addig, amíg erre idő van, és ezzel elkerülnék a kétségbeesést!
Hogy is felejthetnénk el, hogy Jézus megígérte Péternek, hogy az Ő Egyházának Örök Élete lesz, és biztosította arról, hogy „az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”? (Máté 16:18) Ráadásul, hogy vehetnénk semmibe Mária Fatimában tett jövendölését, mely szerint: „legvégül Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni”?
Mária Medjugorjeban beszél nekünk az „új időkről” (1993. január 25. és 2000. október 25.) ami előkészületben van, és ami egyszersmind a „béke ideje amit szívem türelmetlenül vár” (1995. június 25.) Ezért „emeljétek fel fejeteket” (Lukács 21:28) ahogy Jézus mondja a Szentírásban. Nekünk mindösszesen csak le kell rövidítenünk a megpróbáltatások idejét, amit megtehetünk, sőt tudjuk is hogy hogyan kell tennünk. Ha pedig nem tudnánk, csak át kell olvasnunk az elmúlt évek Mirjananak adott másodikai üzeneteit. Mindent kristálytisztán elmagyarázott Mennyei Anyánk!
3- Március 18.-án Mgr. Alessandro d'Errico, Bosznia Hercegovina Apostoli Nunciusa kijelentette:
Akármikor találkoztam a Szentatyával, mindig érdeklődést mutatott Medjugorje iránt... Mint az Egyház legfőbb feje, pontos döntést kell hoznia ebben az ügyben. A Szentatya nagyon is ismeri Medjugorje jelenségét; ezt még személyesen ő maga említette nekem. Tudatában van annak a rengeteg pozitív, jó hatásnak melyet a helyi papok, hívők, Ferencesek és laikusok tapasztalnak, ezért eléggé nehéz megértenie, hogy hogyan lehetséges ennyi ellentétes információ ugyanabban a témában. Ezért akarta létrehozni a bizottságot, mégpedig igen magas szinten. Létrehozni azért, hogy szélesebb képet kapjon e témában, azoknak a véleményére alapozva, akiknek a legmagasabban van a mércéjük és a képzettségük. Ezért hívott meg bíborosokat, püspököket és szakértőket a világ különböző részeiből, hogy a bizottságban részt vegyenek...
Ami különösen érdekes és a Szentatya együttérzését fejezi ki az országgal szemben, az az, hogy azt akarta, hogy a bizottságról szóló információ ugyanazon időpontban legyen nyilvánosan bejelentve a Vatikánban és Mostarban... Jól tudom, hogy a média sokat beszélt már hosszabb ideje erről a bizottságról, és bizonyos elvárásokat támasztottak vele szembe. Ma elmondhatjuk, hogy örülünk és hálásak vagyunk a Szentatyának azért a figyelemért, amivel kitüntette Mostart és katolikus közösségeinket. Ez az, ahogy én, a Szentatya nevében, március 17.-én bejelentettem ezt a döntést, pont ugyanakkor, amikor Rómában is megtették ugyanezt. Tudjuk, hogy ennek a bizottságnak a munkája nagy igénybevétellel jár, ezért szeretném minden közösségünket kérni, hogy imádkozzanak és ajánlják fel a bizottság munkáját Szent Józsefnek és Máriának, az Egyház Édesanyjának, Mostar védőszentjének.
(Kivonat a Medjugorje-i plébánia honlapjából: www.medjugorje.hr )
4- Róma közli a Medjugorje kivizsgálására létrehozott bizottság összetételét. A Zenit április 13.-ai száma szerint a bizottság listáján Ruini bíboros elnököl, összetételét illetően pedig bíborosokat, püspököket és szakértőket foglal magába:
Mgr Tony Anatrella (Franciaország); P. Achim Schütz; Mgr Krzysztof Nykiel; Sister Veronica Nela Gaspar (Horvátország); Jozef Tomko bíboros (Szlovákia) Vinco Puljic bíboros (Bosznia); Josip Bozanic bíboros (Zágráb); és Julián Herranz bíboros.
Teológus társaik: Mgr Angelo Amato; Mgr Pierangelo Sequeri; A. Maria David Jaeger, OFM; Zdzisiaw Józef Kijas, OFM; és Salvatore M. Perrella, OSM
Szakértők akik együttműködnek a bizottság munkájával: P. Franjo Topic, S.G. (Szarajevo); P. Mijo Nikic S.G. (Zágráb) és P. Mihály Szentmártoni. S.G.
Ez a bizottság „zárt ajtók mögött” fog dolgozni és eredményeit a Hittani Kongregációnak fogja előterjeszteni. Ettől kezdve Medjugorje ügye többé nem tartozik a Mostar-i püspök Mgr Ratko Peric joghatósága alá, hanem a Római Hittani Kongregációéhoz.
Talán emlékeznek arra, hogy idén január 15.-én Schönborn bíborost fogadta a pápa. Január 22.-én egy interjúban (Katpress, Ausztria) megerősítette, hogy a bizottságot létrehozzák. Később Rómában folytatta Medjugorje támogatását azzal, hogy megosztotta privát zarándoklatának élményeit, melyet 2010 januárjában tett Medjugorjeban. Köszönjük neked, drága bíboros!
Hálát adok Istennek azért a hatalmas lépésért, amit a Szentszék tett Medjugorje irányában. Imádkozzunk többet, mint valaha, hogy a szakértők Isten tervének nagyszerű eszközei legyenek! Teremje munkájuk az egyetértés gyümölcseit az Egyházban, Medjugorje ügyében.
5- A papok éve
Múlt hónapban Szingapúrban jártam, és éltem a lehetőséggel, hogy visszatérjek Kínába. Ott mély benyomást tett rám sok keresztény őszinte hite. Erre egy példa:
Meglátogattam egy Közép Kína-i falut ahol egy igen vallásos katolikus család élt. Láttam a nagybácsi fényképét, aki pap volt. A „kulturális forradalom alatt letartóztatták és kényszermunkára küldték őt. Senki sem tudta milyen hosszú ideig lesz távol, avagy egyáltalán visszatér-e a családjához. Végülis 15 évi bebörtönözöttség után visszatért, de további 5 évre házi fogságba helyezték! Amint szabadon bocsátották, elkezdte újraépíteni a falu templomát. Unokaöccsei és unokahúgai közt, akik együtt éltek vele, a hagyományos kínai családfelépítés szerint, két pap és egy apáca került ki. Mikor megkérdeztem az egyik paptól, hogy hogyan kapta papi hivatását, azt válaszolta: „Hét éves voltam, amikor a nagybácsimat letartóztatták és elvitték itthonról. Láttam, ahogy elment. Azon a napon kaptam papi hivatásomat!”
Ezek után azt javasoltam, hogy írjon egy rövid füzetet a nagybácsijáról (aki már a Mennyekbe született) mivel tanúja volt megható bátorságának. „Erre nincs szükség.” válaszolta a pap. „Az ő esete nem egyedülálló! Sok család van itt, akiknek ugyanez a története!”
Imádkozzunk! Ahogy minden hónapban, úgy most is, új imát mondjunk a papokért. Ez Szienai Szent Katalintól való:
„(Atya) Könyörgök Hozzád, vezesd a Te Mennyasszonyod szolgálóinak szívét és akaratát, Szent Egyházadat, Hozzád; hogy kövessék a szegény, vérző, szelíd és alázatos Isteni Bárányt a keresztúton. Tedd őket emberi alakba öltözött angyalokká: végül is nekik kell a Te egyszülött Fiad Testét és Vérét bemutatniuk és kiosztaniuk! Ámen.”
Legdrágább Gospa, veled akarjuk a Bárányt követni! Kérlek ne hagyj el minket, mikor az ég elsötétedik - mi vagyunk a te kicsinyeid!
Emmánuel nővér+
(fordítva angolból)